Folytatódhatnak a külföldi ösztöndíjas mobilitási programok
A korlátozások ellenére is részt vehetnek külföldi mobilitási programokban a magyar hallgatók, de a világjárvány miatt ennek most speciális feltételei vannak – értesült lapunk a Tempus Közalapítványtól. Ha valaki külföldön reked karanténban, akkor az beleszámít az ösztöndíjas időszakba. A hazánkba érkező külföldi fiatalok csak a fogadó egyetemtől kapott igazolás birtokában kezdhetik meg a tanulmányaikat Magyarországon.
Tavasszal minden újonnan induló mobilitási programot és külföldi utat lemondtak a felsőoktatási intézmények a koronavírus-járvány miatt. Sem a hallgatóknak, sem az oktatóknak nem szerveztek nemzetközi konferenciákat, ösztöndíjprogramokat, és új vendéghallgatók sem jöhettek hazánkba egészen június második feléig. A nyár további részében lazultak a szabályok, ám szeptember elsejével ismét szigorította a kormány a be- és a kiutazási szabályokat.
A járvány miatt ugyan nem javasolt a magyar állampolgárok külföldre utazása, de néhány napja bekerült a kivételek közé a „hallgatói vagy a tanulói jogviszony alapján fennálló tanulmányi vagy vizsgakötelezettség teljesítése”, ez pedig azt jelenti, hogy a diákok tanulmányi célból látogathatják a 42 piros jelzésű ország egyetemeit is. Persze csak bizonyos feltételekkel.
Járvány idején is utaznának
Bokodi Szabolcs, a mobilitási programokért felelős Tempus Közalapítvány (TKA) felsőoktatási felelőse azt mondta a Magyar Nemzetnek: a járvány miatt most érthetően visszaesett az érdeklődés a külföldön töltött szemeszterek iránt, hiszen mindenki többször meggondolja a kiutazást, de így is sokan vannak, akik szeretnének menni, nekik pedig minden támogatást megadnak.
– A két legnagyobb mobilitási program az Erasmus+ és a Campus Mundi, ezeknek jelenleg is vannak nyitott pályázatai, a hallgatók tanulmányi félévre vagy akár szakmai gyakorlatra is jelentkezhetnek. Az érintetteknek a fogadó ország éppen aktuális beutazási feltételeit és szabályait természetesen be kell tartaniuk.
Fontos azt is, hogy ha idő közben karanténba kell vonulni külföldön, akkor az ösztöndíjas időszakba ez beszámít. Amennyiben a karantén két negatív teszttel kiváltható, úgy annak esetleges költségét az ösztöndíjból kell fedezni. A hazatérés utáni karantén időszaka viszont már nem számít bele az ösztöndíjas időszakba, arra támogatás sem igényelhető – sorolta a szabályokat.
Hozzátette: a kiutazást tervező hallgatóknak szem előtt kell tartaniuk, hogy a járvány miatt most nagyon képlékeny a helyzet, bármikor előfordulhat, hogy az adott ország ki- és beutazási szabályai megváltoznak, előállhat olyan helyzet, hogy a képzést hirdető intézmény online munkarendre áll át, ahogyan az is elképzelhető, hogy az ösztöndíjprogram valahol félbeszakad, és idő előtt haza kell jönni. – Ezeket a váratlan helyzeteket most mindenkinek be kell kalkulálnia, de a Tempus folyamatosan azon dolgozik, hogy ne sérüljenek a hallgatók érdekei. Szakmailag és pénzügyileg is garantáljuk a fiatalok biztonságát – húzta alá Bokodi Szabolcs.
Vis maior protokoll
A szakember kiemelte: könnyítést jelent, hogy az Európai Bizottság akkor is elismeri a mobilitást – azaz megítéli a támogatást –, ha az egyetem a járvány miatt online vagy hibrid munkarendre áll át. Sok helyen kapásból digitális oktatással kezdték ugyanis a tanévet, erre egyébként itthon is van példa.
– Maguk az egyetemek is sokat tesznek azért, hogy a hallgatók a megkezdett ösztöndíjprogramokat sikeresen be tudják fejezni, félbeszakadt mobilitások esetén biztosítják, hogy digitálisan teljesítsék a tantárgyakat vagy felvehessenek itthon új kurzusokat, így semmiképp ne vesszen el a megkezdett szemeszter – magyarázta, hozzátéve: a Tempus kidolgozott egy eljárásrendet a vis maior esetekre – erről részletes tájékoztató olvasható a TKA honlapján.
– A kiadások miatt biztosan nem kell aggódni a hallgatóknak, bizonyos esetekben még az ösztöndíjukon felüli extra támogatáshoz is hozzájuthatnak – jegyezte meg.
Külföldi mobilitási programokban egyébként minden évben sok ezer magyar hallgató vesz részt, közülük idén tavasszal durván háromszázan voltak, akiknek szakmai teljesítés nélkül, idő előtt szakadt félbe az útja, de még sok száz főt érintett a vis maior helyzet. Nemzetközi színtéren egyre inkább láthatóvá válik a magyar felsőoktatás is, aminek ékes bizonyítéka, hogy pár év alatt ugrásszerűen megemelkedett a hazai egyetemeket választó külföldi fiatalok száma.
Egyre vonzóbb
A Tempus Közalapítvány 2019-es éves jelentése szerint a tavalyi évben összesen 38 422 külföldi fiatal tanult nálunk, akiknek nemcsak a száma, hanem a magyar hallgatókhoz viszonyított aránya is hosszú ideje emelkedő tendenciát mutat. Míg 2013-ban az egyetemisták 7,2 százaléka (23 208 fő) érkezett másik országból, addig 2019-ben már a diákok 13,4 százaléka volt külföldi. Különösen nagy sikert aratott a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram, amely néhány éve mindössze 68 hallgatóval indult, ám tavaly már több mint kilencezer fiatalt vonzott hazánkba. A partnerországok köre is folyamatosan bővül, jelenleg 66 országnál tartunk, olyan távoli helyekről is érkeznek diákok, mint Üzbegisztán, Uruguay vagy épp Namíbia. A külföldiek körében egyébként a villamosmérnök, a gépészmérnök és a nemzetközi tanulmányok szak a legnépszerűbb. A kontinens legnagyobb mobilitási programjának, az Erasmusnak egyébként jövőre ismét tovább emelik a büdzséjét, így Európa-szerte több mint hárommilliárd euróból utazhatnak a hallgatók, oktatók.
Forrás: https://magyarnemzet.hu/belfold/2020/09/folytatodhatnak-a-kulfoldi-osztondijas-mobilitasi-programok